Miért pont a cseh sör?

 Talán azért, mert egy kicsit a miénk is. A történelmi és kulturális rokonságunk, közös királyaink, egykori közös államunk, a monarchia okán, és még a 20. század második felében is egy táborba sodort bennünket a történelem, és nagyjából mindkét ország egy időben vált független köztársasággá, egyszerre léptünk be az Európai Unióba.

A cseh sör egy viszonylag széles generáció, az 1970–1980-as években szocializálódottak számára többet jelentett puszta ter- méknél, vagy sörnél. Egy „életérzés” volt. A „habzó cseh sör az étkezőkocsiban” a mi kis Kelet-Közép-Európai szabadságunkat jelentette, vagyis azt, amit mi akkor szabadságnak véltünk, a „konszolidációt hullámzó szép Balatont”, az utazásokat, a jazzfesztiválokat, a bulikat a barátokkal, a hosszú beszélgetéseket a Kis Pilseniben, az Ádámban vagy az Erzsébetben.

A cseh sör nekem és sok barátomnak adott inspirációt, hogy felkerekedjünk, és felszállva az éjféli vonatra – amelyiken cseh büfékocsi közlekedett – kimenjünk Prágába. A főváros után pedig következett Dél-Csehország, majd az ország más vidékei számos látnivalóval és még számosabb sörfőzdével és sörözővel. Ez egy olyan ördögi kör, amibe könnyű beleszédülni, de nehéz belőle kikeveredni. De nem is kell.

A cseh sör amellett, hogy utazásra sarkall, kultúra is. Hiszen a korsók mellett felsejlik Bohumil Hrabal és Jaroslav Hašek alakja, vagy épp Rudolf Hrušínskýé Švejk szerepében, de említhetjük Josef Ladát is rengeteg kocsmai témájú illusztrációjával.

És mindez egy-két korsó cseh sörrel kezdődött 45-46 évvel ezelőtt…

Vétek György

Megkóstolnátok, milyen lehetett ezer éve egy sör?

 Azt nyilván nagyon sokan tudják, hogy a komló a sörfőzés egyik (csaknem nélkülözhetetlen) alapanyaga. Azt azonban már jóval kevesebben, hogy a komló csak a 11–14. században lett a sör (csaknem) kizárólagos fűszere, ízesítője. De mi volt a komló előtt?

Mondhatni, minden más fűszer- és gyógynövény, gyümölcs, ami nem okozott látványosan gyors halált, és megízesítette az önmagában nem kifejezetten élvezetes erjesztett gabonalevet. Az sem volt hátrány, ha ez a fűszer további hozzáadott értékkel is rendelkezett, például tartósabb lett tőle a sör, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdagabb. Így egy idő után azért eléggé leszűkült azoknak a növényeknek a köre, amiket a sörfőzők tartósabban használatba vettek, és földrajzi területre, éghajlatra jellemző fűszerkeverékek alakultak ki. A mai belgiumi, hollandiai és a velük szomszédos németországi területeken ezt a mixet gruitnak nevezték a 7–15. században. Általában három-négyféle növényből állt a keverék, amelynek összetevői jellemzően a fenyérmirtusz, a babér, az ánizs, a boróka, a cickafark, a zsálya és a körömvirág közül kerültek ki. (Időnként persze belekerülhetett más is, esetleg néhány vicces gomba, mivel egyes korabeli leírások szerint a sört elfogyasztó társaság nem szimplán megrészegült, hanem konkrétan betépett a buli végére...)

Érdekes módon a gruitot nem a sörfőzők, hanem a gyógy- és fűszernövények ismerete terén jártasabb „füvesemberek” állították össze, és adták el a sörfőzőknek. Ez pedig kiváló lehetőséget biztosított az egyház és a hűbérurak számára, hogy monopóliummá tegyék és megadóztassák a gruit kereskedelmét, amivel végül is egyfajta söradót vetettek ki. 

A 12–14. századtól azután viszonylag gyorsan átvette a komló a gruit – mindenféle más fűszer – szerepét, mivel egyrészt olcsóbb volt, jóval egyszerűbb volt a termesztése, kezelése, és megbízhatóbb a fertőtlenítő és tartósító hatása, és kevesebb a nemkívánatos mellékhatása. 

Azóta nem is nagyon készül sör komló nélkül, csak néhány történelmi típus az érdekesség kedvéért. Ezekből egyet most mi is megkóstolhatunk a Hetedik Lépcsőben, a prágai Sibeeria sörfőzde 5,3% alkoholtartalmú Prapivo nevű gruitját, ami cickafarkot, zsályát, mentát, vörös borókát, kökényt, ürömöt és körömvirágot tartalmaz. 

(V. Gy.)