A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Brno. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Brno. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. július 19., kedd

Sörmentén Brno és környéke – útikalauz sörivóknak

 

A Sörmentén Brno és környéke immár a nyolcadik kötete annak a speciális útikönyvsorozatnak, amely 2002-ben indult útjára a Sörmentén Prágával.

A Sörmentén sorozat kötetei egyszerre „hagyományos” útikönyvek, amelyek egy-egy város vagy térség történelmi, kulturális érdekességeit, szabadidős lehetőségeit mutatják be, másrészt megismertetnek a terület sörkultúrájával, sörfőzdéivel és számos sörözőjével is – ezúttal Csehország második legnagyobb városával a középpontban. A bejárt területet úgy határoztuk meg, hogy délen a szlovák, illetve az osztrák határtól indul, mivel a magyar turisták döntő többsége ebből az irányból érkezik az országba, így az útikönyv rögtön a határ átlépése után kézbe vehető.



A Sörmentén Brno és környéke közel negyven település (közöttük három világörökségi helyszín: Brno, Kroměřiž, Lednice-Valtice, valamint Mikulov és Znojmo) legfontosabb látványosságait és körülbelül hatvan sörfőzdéjét, valamint hasonló számú sörözőjét mutatja be. A könyv első fejezetében megismerkedhetünk a cseh sörfőzés történelmével és jelenével is. A tájékozódást több részletes térkép segíti.

A könyvet kiadja a Hetedik Lépcső, a cseh sör és kultúra lapjának kiadója.


Cím: Sörmentén Brno és környéke – útikalauz sörivóknak

Szerző: Vétek György

Kiadó: Czech-Hungarian Trading Kft.

Oldalak száma: 160

Ára: 4850 Ft

Kapható a Libri és a Líra országos hálózatában, valamint most bevezető áron (3850 Ft) Budapesten a Hetedik Lépcső sörözőben.

Pivovar Matuška – a cseh craft bölcsője

  A csaknem ezer lakosú Broumy dimbes-dombos vidéken, erdők ölelésében fekszik Prágától körülbelül 50 kilométernyire délnyugatra, a Křivotlá...