Röviden már többször is írtunk a Hetedik Lépcsőben arról, hogy a csehországi sörfőzdéknek/sörözőknek lényegesen nagyobb a társadalmi szerepvállalása, beépülése a társadalom szövetébe, mint sok más országban, akár nálunk is. Személyes tapasztalatainkat egy most lezárult, húsz éven át tartó cseh akadémiai kutatás is megerősítette.
Ugyanakkor a statisztikákból az is kiderül, hogy a kisüzemi sörfőzés részesedése a teljes csehországi termelésből alig éri el a 4 százalékot, vagyis összesen 800 ezer hektoliter körül van. Ez egyben azt is mutatja, hogy a kisüzemi főzdék jelentős többsége tényleg nagyon kicsi, legalább a felüknek az éves termelése az ezer hektolitert sem haladja meg. Ez a „mennyiséghívők” számára viccesen kis kapacitás a valóságban nagyon nagy dolog, ugyanis ezek a sörfőzdék azok, amelyek együtt élnek a helyi közösségekkel, beépülnek a „társadalom szövetébe”, képviselve azt, ami az úgynevezett sörforradalom (egyik legfontosabb) célja volt valamikor ötven évvel ezelőtt. A kisüzemi sörfőzdék – a sörözőik közvetítésével – valamiféle „szolgáltató sörfőzdék” lettek, vagyis nem csak sört kínálnak a fogyasztóiknak (elsősorban a helyi közösségeknek), hanem találkozási pontot, kulturális programokat és közösségi teret is. Ezt a főzdesörözőkből indult attitűdöt pedig számos (főzde nélküli) söröző is átvette/átveszi, amint azt az akadémiai tanulmány és a saját tapasztalataink is megerősítik. Mindezek egyben választ is adnak azoknak, akik az utóbbi években folyamatosan a kocsmák eltűnését vizionálják. Nem eltűnnek a kocsmák, sokkal inkább átalakulnak a fogyasztói igényeknek megfelelően. Aki pedig erre nem képes, az valóban bezárhat.
A
felméréseket évente megismételték, az első húsz év eredményeit pedig nemrégiben
ismertették a sajtóval.